Rodosz – A múló idő nyomai a szigeten

Rodosz szigete mindig is lenyűgözött történelmével, különleges atmoszférájával és a természet lassú, de megállíthatatlan munkájával, amely az ember által épített struktúrákat formálja és elnyeli. Szeptemberben, amikor a turisták tömege elcsendesedik, ismét bejárom a szigetet, hogy megörökítsem azokat a helyeket, amelyek számomra a múlt és a jelen határán lebegnek. Az egyik ilyen hely Benito Mussolini egykori nyári rezidenciája és az olasz hadsereg állomásai. Ezek az épületek nem csupán történelmi emlékek, hanem élő bizonyítékai annak, hogyan próbálja az idő elmosni a múlt sebeit, miközben a természet is átveszi az uralmat fölöttük.

Mussolini és az olasz megszállás nyomai Rodoszon

Rodosz az 1912-es olasz-török háború során került olasz fennhatóság alá, és egészen 1943-ig az olaszok uralma alatt maradt. Ebben az időszakban számos építkezés zajlott a szigeten, hiszen az olaszok Rodoszt a mediterrán birodalmuk egyik központjává kívánták tenni. Az egyik legismertebb épület, amelyet ebben az időszakban hoztak létre, Benito Mussolini számára készült. Bár a diktátor sosem lakott benne, a villa mégis az olasz megszállás egyik legjelentősebb szimbólumává vált. A második világháború végéig az olasz hadsereg állomásai is aktívan működtek a szigeten, és stratégiai bázisként szolgáltak a Földközi-tenger keleti részén folytatott hadműveletekhez.

Egy váratlan csoda az olasz hadiszálláson

Egyik alkalommal, miközben a romok között sétáltam, elmerülve a pusztulás látványában, egy váratlan csodás kompozíció tárult a szemem elé. Az egyik falon meglepő színkombináció jelent meg – a természet és az idő által formált türkiz és rózsaszín árnyalatok lenyűgöző elegyet alkottak. Ez a látvány szinte döbbenetes volt: a pusztulás és a szépség ellentmondásos, de mégis harmonikus összefonódása. Annyira meglepett, hogy egy ilyen fájó múltból a természet miképp tud valami szépet varázsolni. Ez a hely különleges számomra, és minden alkalommal, amikor Rodoszon járok, visszatérek ide, hogy újra átéljem ezt az élményt.

Az elhagyott épületek és a természet munkája

Minden alkalommal, amikor Rodoszra látogatok, elmegyek ezekre a helyekre. A falak mállanak, a tetők beszakadnak, és a természet lassan visszaveszi, amit az ember egykor magának formált. Különös érzés ezt látni: a rombolás első pillantásra talán nyomasztó, de van benne valami megnyugtató is. A történelem nem tűnik el nyom nélkül, de az idő megpróbálja elfedni, tompítani a múlt fájdalmait. A természet, az eső, a szél és a növényzet mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy ezek az épületek fokozatosan beleolvadjanak a tájba.

Miért hagyják az épületeket pusztulni?

A háború után, amikor Rodosz ismét Görögország része lett, felmerült a kérdés, hogy mi legyen ezekkel az olasz korszakból visszamaradt épületekkel. A görög kormány hivatalos álláspontjáról kevés konkrét információ áll rendelkezésre, de több tényező is hozzájárulhat ahhoz, hogy ezeket az épületeket hagyják az enyészetnek.

Lehetséges, hogy az épületek fenntartása és felújítása túl nagy költségekkel járna, vagy hogy a társadalmi és történelmi érzékenység miatt nem szívesen ruháznak be az egykori megszállók által épített struktúrákba. Az is előfordulhat, hogy szándékosan hagyják őket pusztulni, mivel az idő és a természet lassan eltünteti a múlt nyomait, egyfajta történelmi gyógyulásként. Bár korábban feltételeztem, hogy a görög kormány azért nem értékesíti ezeket az épületeket, hogy megelőzze szélsőséges csoportok felhasználását, erre nincs egyértelmű bizonyíték.

A múlt nyomai a jelenben

Számomra ezek a helyek nemcsak fotós szemmel különlegesek, hanem személyes jelentőséggel is bírnak. Rodosz szeptemberi csendjében, amikor a tömegek már elhagyták a szigetet, úgy érzem, mintha az idő is lelassulna. A helyszínek hangulata megfoghatatlan: egyszerre hordozzák a múlt sötét árnyait és a természet lassú, békés munkáját. A kamera mögül figyelem, ahogy a falak repedésein átszűrődik a fény, ahogy a növények benövik az egykor katonák által taposott ösvényeket.

A történelem nem tűnik el nyomtalanul, de a természet gondoskodik arról, hogy idővel minden visszatérjen az eredeti rendjéhez – ha nem is úgy, ahogy azt az ember eltervezte.